| Hírek |
| Hivatalos képek és információk a ráncfelvarrott 3-as kupé és kabrió modellekről |
|
|
|
Bár a faceliften átesett modellek csak 2011-ben kerülnek piacra, a BMW már most közzétette a motor- és karosszériát érintő változtatások részleteit. |
|
| Életben maradtak |
|
|
|
Ritka szerencsésnek modhatók azok, akik 130 métert zuhannak autójukkal, ami többször átfordul tengelye körül mielőtt eléri végső pozícióját majd szinte sértetlenül kiszállnak a roncsból és még fényképet is tudnak készíteni a rommá zúzott BMW-ről. |
|
| A BMW tervezett megjelenései és bemutatói 2010-ben |
|
|
|
2009 a gazdasági válság ellenére is termékeny éve volt a BMW-nek. Bemutatkozott az új 7-es és 5-ös sorozat, piacra dobták az 5-ös Gran Turismot, az X6-ot és sorra jelentek meg az innovatív turbófeltöltős benzines erőforrások is. Az elmúl évhez hasonlóan 2010 is tartogat bőven újdonságokat. |
|
| Így készült: BMW 5 GT |
|
|
|
A BMW három rövid videóba sűrítve enged bepillantást a BMW 5 GT fejlesztésébe az első vázlattól kezdve a prototípus megalkotásán át az éles tesztekig, majd végül a világpremier képeivel zárja az 5 éven keresztül tartó fejlesztési folyamat bemutatását. Korhatár nélkül mindenkinek ajánlott! |
|
| BMW Performance gyári motortuning a BMW-től |
|
|
|
A BMW legújabb generációs benzines turbófeltöltős motorjai új dimenziókat nyitnak a teljesítménynövelés területén. A 135i és 335i duplaturbós motorok teljesítmény növelése már gyári támogatással is lehetséges, itt a Power Kit. |
|
| A BMW Motorsport négy hengeres turbós erőforrást fejleszt |
|
|
|
Bár a BMW kiszállt az autósportok királyaként aposztrofált Forma 1-ből, a motorsportnak mégsem fordít hátat. 2011-ben 4 hengeres turbófeltöltős benzinmotor váltja le a WTCC sorozatban szereplő 320si szívómotorját. |
|
| E46 M3 GTR egy kör a jobb 1-en |
|
|
|
Belső kamerás felvétel a Road Atlanta Oktoberfest 2009 rendezvényen készült. Érdemes megnézni, ne sajnáljátok a hangerőt! |
|
| A BMW hivatalosan is bemutatta az 5-ös sorozat legújabb tagját, az F10-et |
|
|
|
A BMW hivatalosan is bemutatta az 5-ös sorozat legújabb tagját, az F10-et. Az E60-as sorozatot leváltó új 5-ös tágasabb és erősebb is elődjétől, formavilága letisztult, így minden bizonnyal nem is lesz annyira megosztó, mint amilyen a leköszönő modell volt. |
|
| Világpremier előtt képek az új 5-ös BMW-ről |
|
|
|
Bár a BMW november 23-ra időzítette az új 5-ös sorozat világpremierjét, három előzetes kép máris kikerült az internetre a legújabb családtagról. Világpremier online november 23. 20.00 órakor! |
|
| Hercegi Lumma CLR 730 RS, 730 lóerős G-Power motorral |
|
|
|
Különös házasság szülöttje a Lumma CLR 730 RS. Kívülről Lumma, de a szíve G-Power, dupla kompresszorral, 730 lóerővel és 700 Nm-es forgatónyomatékkal. Az autó egyetlen példányban Hrh Saad Bin Abdullah Bin Abdulaziz Al Saud herceg megrendelésére készült. |
|
| Chip tuning az ATC-től |
|
|
|
Partneroldalunk a www.bmw3er.hu tulajdonosa Robinson, az ATC Szerviz és Tuning műhelyében ösztökélte nagyobb teljesítményre gyárilag 136 lóerős 20-as dízelét. Pozitív tapasztalatait a következő cikkben osztja meg velünk, melyet ezúton is köszönünk neki! |
|
| M3 V10 ala\\\' Manhart Racing |
|
|
|
Günter Manhart mottója minden bizonnyal ez lehet: "a jó nekem nem elég jó". Aki a felső ligában szeretne játszani és Porsche Turbót, vagy GT2-t akar reggelizni, annak nem kevés erőtartalékra van szüksége és jó, ha a mottója közel azonos Günter Manhartéval, aki hivatásból implantál V10-es erőforrásokat 3-as és Z4-es BMW-kbe. |
|
| G-Power kompresszor az E46 330i és Z4 3.0i modellekhez |
|
|
|
A G-Power 25 db-os készlet erejéig plusz 75 lóerőt adó kompresszoros feltöltő rendszert kínál a BMW E46 330i és Z4 3.0i típusokhoz, 3.950 Eurós áron. |
|
| A nagy fiúk legújabb játékszere: BMW M3 GTS |
|
|
|
A név és a múlt kötelez, az M3 CSL után itt, az M3 GTS. Az autót a Nürburgring versenypályán tökéletesítették, 4,4 literes V8-as motorjának teljesítménye 450 lóerő, ára 115.000 Euró. |
|
| AC Schnitzer BMW Z4 E89 |
|
|
|
Az aerodinamikai módosítások mellett, az Aacheni tuner a teljesítmény növelésére is hangsúlyt fektetett. Az AC Schnitzer Z4 Roadster sDrive35i végsebessége 286 kilométer óránként. |
|
| HAMANN Motorsport újdonságok a Frankfurti Autószalonon |
|
|
|
Bár a Frankfurti Autószalon nem kifejezetten a tuning szakma bemutatótere, a HAMANN Motorsport két meglehetősen feltünő modelljét is kiállította; BMW X6 TYCOON EVO világpremier, valamint 7-es BMW ala' HAMANN Motorsport. |
|
| Alpina újdonságok a 2009-es Frankfurti Autószalonon |
|
|
|
Az idei Frankfurti Autószalonon a BMW premierjei mellett, többek között az Alpina is kiállította legfrisebb fejlesztéseit. Az autógyártóként jegyzett cég standjánnak főszereplői: B3 Biturbo összkerekes 3-as Touring, D3 Biturbo 3-as Limousine, B6 GT3, B6 S Coupé és a B7 Biturbo modellek. |
|
| Végső Durranás! Drift – Országos Bajnokság záró futam, szeptember 27. |
|
|
|
Már csak pár nap és megint érezhetem, megint átélhetem! Tököl, szeptember 27. vasárnap: a benzingőz és a borzongás áthatolja testem, dübörgő V8 szól mellettem. Beülhetek? - kérdezem, majd sóvárogva nézek a pilótára, vajon mit felel. Egy biccentés után becsatolnak a jobb1-be, teljesen rám szorítják az öveket, szinte alig kapok levegőt és a szívem egyre hevesebben ver. Alapjáraton szépen kigurulunk a rajthoz, majd egyes padlógáz…
|
|
| Durva csaták gumiszakadásig! Máriapócs, augusztus 22-23. King of Europe Drift EB+OB |
|
|
|
Másfél hónap diéta után kiéhezett pilóták és farkaséhes nézősereg felvonulásával ismét Máriapócsra látogat a keresztben csapató karaván. Beleadunk mindent, mi nem szégyen, éjszakai csatára hívjuk Európa driftereit és szájtátva várjuk, hogyan küzdenek a magyar bajnoki sorozat résztvevői. |
|
| A BMW csoport kivonul a Forma 1-ből hivatalos sajtóközlemény |
|
|
|
A BMW csoport igazgatótanácsa július 29-én bejelentette, a gyár nem folytatja Forma 1-es szereplését a 2009-es szezon vége után. A cég az így felszabadult erőforrásokat új hajtási technikák fejlesztésére és fenntarthatósági projektekre csoportosítja át. |
|
| BMW találkozó Vépen 2009. július 26-án vasárnap |
|
2009. július 26-án 15-00-tól nézelődős, beszélgetős BMW találkozó és BMW E30 340i teszt lesz Vépen a Mad-Mex Grill Étterem parkolójában. |
|
| Hamarosan érkezik a BMW legkisebb X modellje az X1 |
|
|
|
Idén ősszel új taggal egészül ki a BMW X modellkínálata. Az X5, X6 és X3 után a BMW legkisebb kompakt Cross Overe az X1 is piacra kerül. A BMW a tavalyi Párizsi Autószalonon mutatta be X1-es koncepció modelljét, ami 10 centiméterrel rövidebb a BMW X3-astól. |
|
| Különleges M3-as modellek a BMW-től |
|
|
|
A BMW ez év júliusától hat hónapon keresztül kínálja legerősebb 3-as modelljének a BMW M3-nak különleges kiadását. A korlátozott darabszámban készülő különkiadás egyik ismérve, hogy mindössze négy színben rendelhető. |
|
| Pünkösdi Drift Királyság |
|
|
|
Kelet-Magyarország, autóőrültek hada, a lecke fel van adva! Fanatikus sorstársaitok magasra tették a mércét, itt az ideje megmutatni nekik, hogy nem lehetetlen felülmúlni azt a fantasztikus gumifüsttel telített versenynapot, mely több ezer nézőnek hozta el a hőn áhított élményt: ők már bizony csinálták autóversenyzővel. |
|
| BMW 320is vs Safety Car a WTCC futamon |
|
|
|
Az autóversenyeken igen ritkán előforduló balesetnek lehettek szemtanúi azok, akik a Pau-ban (Franciaország) megrendezett WTCC futamot követték nyomon a TV-ben, vagy a helyszínen. A baleset a versenynap második futamán, annak is az első körének a végén történt, amikor is a boxutcából kihajtó biztonsági autó az élen haladó Liqui Moly privát csapat pilótájának Franz Engstlernek csapódott és rommá törte BMW-jét. |
|
| Olyan nincs, hogy nincs! M3 Touring |
|
|
|
A Manhart Racing eddig egyedülálló átépítéssel lepte meg az idei Tuning World Bodensee rendezvényre kilátogató BMW rajongókat. Az áhitat tárgya nem más, mint az ezidáig egyetlen példányban létező E91 M3 Touring, röviden M3 T V10. |
|
| Az Olaszok ilyennek képzeli az új 5-ös BMW-t |
|
|
|
Bár a BMW az új 5-ös bemutatóját 2010 első negyedévére időzíti, a spekuláció folyamatos az érkező modell körül. Ezúttal az olasz Quattroruote magazin grafikusai készítettek - erősen a 7-es és aktuális 3-as BMW befolyásától vezérelve - látványtervet a BMW F10 gyári kódú limuzinjáról és az F11 jelzésű kombiról. |
|
| A válság a BMW-nél is érezhető |
|
|
|
A globális gazdasági világválság hatásai a BMW-t sem kerülték el. Az első negyedéves értékesítési elvárásokkal szemben 152 millió Euróval kevesebb folyt be a Bajor autógyár kasszájába, mint ahogy azt tervezte. A BMW csoport az év első három hónapjában világszerte 277.264 autót értékesített, ami 21,2% visszaesést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakával összehasonlítva. |
|
| BMW 5 GT gyártásközeli állapotban |
|
|
|
Bár a BMW koncepció modellként mutatta be a következő 5-ös sorozat nagy helykínálattal és innovatív megoldásokkal elképzelt változatát a (Gran Turismo) GT-t, a Münchenben készült legfrissebb képek mégis arról árulkodnak, hogy a tanulmánymodell egy az egyben megvalósul. |
|
| Magyar csapat indul a 24 órás nürburgringi versenyen |
|
|
|
BMW Team Hungary with EfficientDynamics névvel csapatot indít a BMW Magyarország a híres nürburgringi 24 órás autóversenyen és a 24H Series hosszútávú versenysorozat magyarországi futamán. A BMW 120d versenyautóval induló csapat tagjai: Palik László, Vida János, Walter Csaba és Wéber Gábor autóversenyzők. |
|